Mivel az amúgy öt órás úthoz hozzáadódott két időzóna, így 7 óra múlva megérkeztünk New Yorkba, a JFK repülőtérre. Sok rosszat hallottam a reptérről, bloggerek azt tanácsolták, hogy az ember próbálja meg elkerülni, mert ez a hely nem kaotikus, hanem a káosz JFK-s, szóval ez a hely maga a káosz, ha innen indulsz akkor legyél kinn fél nappal előtte és akkor talán eléred a géped. Ehhez képest mi még várost is akartunk nézni, szóval jól rákészültünk a küzdelemre, egy Kennedy repülőtér nem foghat ki rajtunk.
Szerencsére idővel jól álltunk, mert éjfél tájékán érkeztünk, és azért nem vagyunk gyávák de öngyilkosok sem, nem éjjel 1-kor akartunk keresztülmenni Queensen hogy eljussunk Manhattanbe. Úgy gondoltuk, pár óra alatt kényelmesen elintézünk mindent, és hajnalban bemegyünk a városba.
A JFK szerkezetileg egy óriási álomcsapdára hasonlít, aminek a csúcsai a terminálok Aki látott már ilyet az el tudja képzelni, aki nem, annak: egy kör, aminek van 8 állomása, és mindegyikből kis járatok indulnak. A 8 csúcs össze van kötve egy magasvasúttal. Ez a magasvasút körbe jár 1-től 8-ig, azzal a kis bonyolítással, hogy 8 után elkanyarodik Queens felé, és elhagyja a repteret (zöld). Van egy másik sínpár, ami visszafelé megy, és az nem hagyja el a repteret, csak körbe-körbe jár (sárga). A piros a zöldhöz hasonló csak másfelé megy ki a városba.
Mi a 7-es terminálra érkeztünk, ahol kiderítettük, hogy majd az 1-esről kell indulnunk. Nézzük hát meg az egyest. Ez az AirTrain egy nagyszerű dolog. Pillanatok alatt odahúzza az ember a bőröndjeit (vagy a bőröndjei őt), és minden könnyű, beszállás a kis vonatocskába, az pedig minden terminálnál megáll. Jól hangzik.
Felül, ott az AirTrain
Kivéve ha az ember a 7-ről az 1-re akar menni, mert ugye ahhoz a sárga kellene. A sárga sínpár le volt zárva, felújítás miatt, így a vonatok csak egy irányba mentek. Egy kedves reptéri alkalmazott némi fejvakargatás után arra jutott, hogy menjünk el a 8-as utáni megállóig, és ott szálljunk át arra amelyik az 1-re tart hogy újrakezdje a kőrözést. Ez nagyon ésszerűen hangzott, így is tettünk. El is jutottunk a 8-as utáni állomásig a terv szerint, majd felszálltunk a másikra, az pedig elindult az 1-es felé.
Az 1-es előtt párszáz méterrel megállt, majd elkezdett visszafelé menni. Vissza is ment a 8 utáni állomásig, ahol bejött a szerelvénybe egy kedves mosolygós hölgy, aki megnyugtatott mindenkit, hogy semmi baj nincsen (miért is lenne ha egy vezető nélküli vonat menetiránnyal szembe fordul?), valami tévedés volt, most már jól fog menni a vonat.
Nocsak, ez szembe jön...remélem az övé van lezárva
Az ajtók becsukódtak, a szerelvény elindult, és ismét közeledni látszott az egyes állomás. Párszáz méterrel előtte ismét megálltunk. Nem sok utas volt a szerelvényen, inkább reptéri alkalmazottak, akik erre összenéztek, és mikor a vonat ismét visszafelé indult el, hangos nevetésben törtek ki. Mi ez valami rejtett kamerás beugrató-show?! Tök vicces ahogy egy vezető nélküli távirányítós magasvasút menetiránnyal szembe megy, hátmég ha az itt dolgozóknak ez tetszik akkor túl nagy baj nem lehet, mi is elnevettük magunkat. Az élet ismétli magát, a hölgy megint széles mosollyal bejött, és közölte, hogy a vonat elromlott, pótlóbuszokkal lehet tovább utazni. Felrémlett előttem, mit is írt az a blogger a JFK-ról meg káoszról.
Pedig nem volt káosz, még csak másfél óra telt el, és már eljutottunk a terminálig ahonnan majd indulunk. Megnéztük a kiírásokat, kerestünk volna Lufthansa check-in automatát. Automata az nem volt, internet valamelyest volt, így utóbbihoz folyamodtunk, hiszen a Lufthansa honlapján már jól ismerjük a checkint, megy mint a karikacsapás. Ment is addig, míg Tomi az első helyet kikattintotta, majd a rendszer közölte hogy már nincs több. Egy hely kettőnknek....hát a gyerekeknél nem tudom mennyi az ölben utazás súlykorlátja, de szerintem 90 kg körüli bébi már túlsúlyos, úgyhogy reménykedtem az emberi checkin pult segítségében, de az csak a járat indulása előtt 3 órával lesz.
Akkor a csomagoktól kéne megszabadulni. Egy ekkora reptéren lennie kell csomagmegőrzőnek. Biztosan ez máshol nagyon egyszerű, de New Yorkban a csomag egyenlő az ördöggel, vasvillával meg terroristával. Nagyon nehezen, találtunk egy csomagmegőrzőt a 4-es terminálon. Mivel ez a "jó" menetirányban volt, ezért könnyen el is jutottunk oda a kisvonattal. A csomagmegőrzés csak egy napra lehetséges (persze ki lehet előbb venni, de egy napot kell kifizetni), kell hozzá útlevél, repülőjegy, meg 28 dollár. Kinyittatják a csomagot és széttúrják. Nagy élmény lehetett az embernek, mert a tetejére, ahogy jött, a piszkos fehérneműkkel és zoknikkal töltöttük fel a kis szabad ficakokat, amik az arcába ugráltak a felnyitáskor. Hiába, ez egy nehéz munkakör. Az összecsukáshoz nem biztosítanak úthengert, így azt ráfekvéssel, gyömöszöléssel és egyebekkel kell megoldani. Mikor az utolsó kilógó zoknit is beküzdöttük a zippzár alá, végre ott hagyhattuk a csomagokat, és felszabadultan, egy kistáskával nekivághattunk New Yorknak. Átmenetileg búcsút vettünk a JFK-tól. A mérleg: mindent elintéztünk amit akartunk, csomag a megőrzőben, reggel 5 óra van. Tökéletes.
Viszlát, JFK