A világ legnagyobb totemoszlopa

Alig volt kitáblázva. Az alig azt jelenti, hogy egy párcentis deszka jelezte az út mellett, hogy (aki már órák óta keresi) erre találja. Ha valaki nem kimondottan keresi, biztosan úgy megy el mellette, hogy a létezéséről sem tud.

Mi bizony kerestük - és meg is találtuk. Szerényen megbújt a fák között, amennyire egy világ legnagyobb totemoszlopa meg tud bújni. :) A teteje leleplezte ahogy kilógott a fák közül.

Navigáció

Ideje pár szót ejteni arról, hogy hogyan nem tévedünk el.

A kitáblázottság elég változó, néha a kelleténél több, néha kevesebb, néha a tábla túl hamar van, néha nincs is vagy ott ahol már előbb oda kellett találni. A 66-os ráadásul kicsit "spagetti" útvonal, néha akár 3 felé is elágazik, és el kell dönteni hogy ebből melyik, és vajon mit hagyunk ki. 

Egy nagy segítségünk van, egy kis Iphone app, amit 0,89 Euróért vettem az Appstore-ban, nagyon-nagyon megérte!

Road Trip 66

5.nap, Missouri, Kansas, Oklahoma

Ma elbúcsúztunk Missouri államtól is.

De előtte még megtettünk jónéhány mérföldet. Az út nagyobb része kihalt volt, egy új lakóformát ismertünk meg, a farmot. Sok farmot láttunk. Hatalmas terület, valahol egy ház rajta (néha egész kastély), a többi szántóföld vagy legelő. Jellegzetes fakerítése van, vízszintes deszkákból.

A farmok között egy-egy erdős terület. Láttunk több olyan hidat is, mint a Chain of Rocks, csak a kicsinyített változatában.

Verdák

Mai utunkon nagyon sok Verdákkal kapcsolatos díszítést láttunk az úton. Kansas nagyon pici csücskét érinti az út, de úgy látszik, ők a legnagyobb Verdák-rajongók, mert már az első városban olyan a hangulat, mintha Kipufogófürdő lenne, felújítás előtt. 

Beértünk a városba

Gateway Arch, St.Louis

St.Louis nagyobb mint gondoltuk. Sok időnk nem volt rá, ennek legnagyobb része arra ment el, hogy találjunk egy parkolóhelyet, ahol elhagyhatjuk a kocsit. Második körözésre sikerült egy nagy parkolóházat találni, annak már a második szintjén hegyekben álltak az üres helyek. Mindez óránként pár dollárért, nagyon baráti áron.

Beértünk a városba

Kövess minket!

Amikor a T-Mobbile lefedettsége is úgy gondolja hogy működjön a mobilinternetünk, akkor a RunKeeper szolgáltatásával élőben nyomon lehet követni merre járunk. Ehhez nem kell mást tenni, csak ezt a linket megnyitni: http://runkeeper.com/user/utonvagyunk/activity/194303020

 

Illetve bátran legyete RunKeeperen is ismerősök, meg lájkoljatok a faccebookon is: https://www.facebook.com/UtonVagyunk

Oldalak