Reggel hideg időre ébredtünk, tegnap emlegettem a melegholmit, most szükség volt rá. Mint utóbb kiderült, nem kellett volna bedőlni a kis hűvösnek, mert délre ismét 36 fok körüli meleg volt.
Az éghajlat érdekes, mert errefelé inkább sivatagi kellene hogy legyen, ami naplemente után erős lehűléssel járna, és alapvetően száraz levegővel. Ehelyett éjjel-hajnal kb. 2-3 óráig nagyon meleg van, fülledt és párás, utána lehűl (de továbbra is párás), reggel még 9 órakor kimondottan kellemetlenül hideg van, majd délre már 30 fok feletti hőmérséklet van, gyilkosan égető napsütéssel. 50-es fényvédő krémet hoztam (kisbabáknak valót), és ennek ellenére leégett mindenem amit nem takar ruha. (Úgy, hogy percekre, legfeljebb fél órára szállunk ki a kocsiból)
A mai nap a sok kis apró látnivaló napja volt.
Texasban nagyon sok szélerőművet láttunk, valóságos erdő van belőlük, amíg a szem ellát, csak pörögnek a kerekek. Sajnos olajkutat egyet sem sikerült látnunk (pedig nagyon szerettem volna), persze Jockey Ewing innen délebbre van :), na de mégis, egy igazán lehetett volna...a kedvünkért.
Olyan karcsúak a szélkerekek hogy alig látszanak
A másik, amire már nagyon vártunk, egy igazi, hamisítatlan Cowboy-pihenő, egy igazi vadnyugati kocsma. Végre találtunk egyet Texasban, be is mentünk, és megkóstoltuk a legesleg egészségtelenebb húsételt, igazi amerikai módra. Szenzációs volt. Azért túl sok ilyen nem lesz, mert igencsak dőzsöltünk a 45 dolláros számlával, ennyiből 3 napig eszünk McDonaldsban, de egyszer meg kellett próbálni. Megérte. Holnaptól ismét McDonalds. :)
Kikötöttük a lovat
Igazi cowboy kocsma
Érdekes vendégcsalogató tábla egy motel reklámozására, de mivel már le volt foglalva a szállásunk, ezt ki kellett hagynunk. Pedig a tábla másik felén éles késeikről biztosították a leendő vendégeket.
Láttunk egy cipőfát is, egy kis szabadtéri emlékmúzeumban, ahol az 1937-es régi út véget ért.
Cipőfa
Ez még nem az igazi END!
Kora délután elbúcsúztunk Texas államtól, a szokott közös fényképpel (sajnos Texasban nem olyanok a Route66 táblák mint a többi államban), jól meg kellett kapaszkodni a szélben :)
Megérkeztünk New Mexico-ba.
Ez volt az első államhatár, ahol némi kis felhajtást csináltak az elválasztónak, általában még kiírva sincs, vagy csak egy aprócska tábla jelzi hogy innen már másik államhoz tartozik a terület. Azt is nagyon sok tábla jelezte, hogy itt bizony nem szabad alkoholt inni ha valaki vezet (az előző államokban szabad), a felirat szó szerinti fordításban elég viccesen nézett ki: "Feljelentjük a részeg sofőröket" Végre az alapértelmezett sebességkorlátozást is kiírták. Ezzel azonban kb. véget is ért a felhajtás a táblákkal, mert mind táblák, mind pedig a többi dolog tekintetében finoman fogalmazva nagyon puritánok. Kevésbé finoman fogalmazva, ma délután "itt az út-hol az út" játékot játszott velünk a 66-os. Többször is elfogyott.
Egy kis tábla, és vele egyvonalban már vége is az útnak, innen kavics
Már megint a susnyásban vagyunk és forgolódunk...
Tomi erősködött, hogy nézzük meg hova vezet...
...és igaza lett, visszajött az út!
Itt a kontinens középső részén érezhetően kevésbé van Amerika-feeling. Inkább spanyolul beszélnek mint angolul, kinézetre is a lakosság nem olyan sokszínű mint eddig. Határozottan kevesebb az amerikai zászló, sokkal több a graffiti. Az utcákon sok a lepusztult, piszkos épület. Olyan épületek, amik nem szellemvárosok, hanem működnek. Város kevés van, picik, csak pár épületből állnak, előtte, közötte és mögötte sok lebomlott romos ház vagy üzlet.
Egy átlagos "beértünk a városba"
A városok picik, cserébe jó messzire vannak egymástól. Megismerkedtünk az életérzéssel, amikor nagyon sok mérföldön keresztül nincs semmi. Se ház, se falu, se keresztút, se szembejövő kocsi. Csak a sivatag. Tökéletes magány.
A legközelebbi település 59 mérföld
A talaj előbb vörösre változott, majd elkezdett elmaradozni az aljnövényzet, később már csak vörös agyag, kő, és egy jellegzetes, ritkás csomókban növő bokor-fa maradt, ez jellemezte az egész területet. Ahogy közeledtünk Albuquerque városához, úgy növekedtek a hegyek, közeledünk a kanyonhoz.
Santa fé előtt az út ketté ágazik, mindkettő a régi 66-os, az egyik a nagyon régi, a másik a kicsit régi. A nagyon régi felmegy Santa Fe városáig (közben nincs több mint 60 mérföld hosszan lakott település), majd onnan lekanyarog, míg a nem annyira régi egyenesen Albuquerquebe tart. (és átvág egy hegyet) Némi tanakodás után Santa Fe felé vettük az irányt.
Úgy 25 percet mentünk, amikor sok-sok rendőrautó villogót láttunk magunk előtt, és félreállítva az autók. Az utat mindkét irányból lezárták. Kinn volt egy tűzoltókocsi, mentőautó, sheriffkocsi, és rendőr is. Ott vesztegeltünk jó fél órát, mire megérkezett egy mentő-helikopter, és elvitte a sérülteket.
Mögöttünk is legalább ennyien
Megérkezett a helikopter
A forgalmat elindították, és megérkeztünk Santa Fe városába.
Be a városba
Igazi indiános-spanyolos hangulat, nagyon különleges, és egyben nagyon eltér az eddigiektől. Leginkább Görögországra emlékeztetnek az épületek, ahogy a kövek sarkai mindenhol jellegzetesen gömbölyűre vannak simítva. Minden ház valami mustárszínű-féle, és ilyen sima mészkőszerű felülete van. Nagyon sok az indián motívum is.
Sokat nem tudtunk nézelődni, mert egyrészt már későre járt, másrészt valami ünnep lévén, az utcák véletlenszerűen le voltak zárva, és kerestük a kivezető utat, mint egy egér a labirintusban. Kitalálásunk után egyenesen Albuquerque felé vettük az irányt. Ezúttal nem akartunk itt az út-hol az út játékot, az útikönyv-appom azt írta hogy 4 kerék meghajtású kocsira van szükségünk ezen a szakaszon, így csaltunk egy kicsit, és az autópályán mentünk.
Útközben megnéztük a világvégét is:
Ez már a világvége?
Megvan. Ha lenne, csakis ilyen lehetne.
Megérkeztünk Albuquerquebe. Teljesítettük a mai távot, holnap haladunk tovább a Grand Canyon felé.