A 66-os útnak fénykorában hatalmas forgalma volt, így sorban nőttek ki a városok, a városokban pedig nyüzsgő élet, sok-sok üzlet. Az autópálya megépülésével azonban az üzletek legnagyobb része vásárló híján tönkrement, a helyi lakosságnak nem volt rá szüksége, és nem tudta eltartani. A probléma az úton a kontinens belsejében elhelyezkedő városokat mélyebben érintette mint a partokhoz közelebb lévőket, mert míg azok a városok uticélok is lettek az utazgató embereknek, addig a belső, kevésbé felkapott helyeket a célforgalom elkerülte.

Ennek megfelelően, ahogy haladunk a belső államokban, úgy egyre több ilyen szellemvárost látunk. Útjelző, vagy emléktáblákon jelölik is, hogy ez egy "Ghost town", tiszteletből feltüntetik a várost, de néha teljesen üres.

Az autópálya egyre nagyobb térhódításával egyre több ilyen szellemváros keletkezett. Az üzleteket egyszerűen bezárták (néha még ki sem ürítették), és benőtte a fű. Néha még a kocsik is ott parkolnak az üzletek, a házak mellett, fűvel, gazzal benőve, mert drágább lett volna elvinni mint ott hagyni. Néhány helyen több km hosszan vannak ilyen városrészek, vagy akár komplett városok is. Ha bekukucskálunk az elhagyatott, gazzal benőtt házak ablakain, néha még a tárgyak is ott vannak, mintha csak a gazdája kiszaladt volna a sarokra bevásárolni - csak közben eltelt 30-40 év. Még kísértetiesebb, amikor a neonreklámok villognak a teljesen üres városokban. (A Bill Clinton által létrehozott Route66 alapítvány sok helyen finanszírozta a neonreklámok helyreállítását és üzemeltetését.)